A leggyakoribb esetben a filmek több karakterre támaszkodva regélnek el egy-egy lenyűgöző történetet. Minden színész igyekszik az adott szerepéből a legtöbbet kihozni, ezzel is segítve a másik munkáját és végezetül egy hatalmas egésszé válva körbejárni az elmesélni kívánt témát. De mi a helyzet a kisebb, intimebb hangvételű darabokkal, melyek csak egy maroknyi vagy éppen egyetlen színésszel az élükön vállalkoznak arra, hogy mindezt véghezvigyék? Alapvetően felfoghatjuk úgy is, hogy az előadók mesterkurzusán járunk, ahol az egész elbeszélést a legjobbak narratívától terhelt válla mögül követhetjük nyomon. Nézzünk hát hét plusz 1 remek példát az egyszemélyes hadseregre építő filmek tárházából, melyeket érdemes pótolni, ha esetleg kimaradtak.
1. Élve eltemetve (2010)
Ha olyan komikus színészekről készítenénk listát, akik komoly drámai szerepben is kipróbálták magukat, akkor Ryan Reynolds lenne az utolsó színész, akire gondolnánk. Pedig amikor 2010-ben élve eltemették bizonyította sokoldalúságát és tehetségét a szakmában. Ebben Reynolds az USA egyik beszállítóját alakítja, aki egyszer csak arra ébred, hogy a föld alatt van több méterrel, egy zárt koporsóban. Nincsenek lyukak, hatalmas terek, csak a színész és a kétségbeesett menekülésre való törekvése. Percről percre klausztrofóbiásabbak leszünk és imádkozunk, hogy Paul mindezt élve megússza. A film erejét mi sem mutatja jobban, mint hogy 90 percig képes a néző figyelmét folyamatosan fenntartani, ezzel végeredményként mindenki legrosszabb rémálmát előidézve.
2. Pontypool – A zombik városa (2008)
Az első kanadai nevező a listánkon, amely rendkívül alacsony költségvetésű pszichothrillerként teljesen új perspektívába helyezte a zombie-thriller műfaját. Az egész film egy rádióállomáson belül játszódik, ahol Stephen McHattie által alakított nagyszájú bemondó unalmas mindennapjai hirtelen egy vészjósló történetbe csap át, miután az emberek megvadulnak és kifordulnak önmagukból. A csapdában rekedt rádiós szorult helyzetében igyekszik mindent tudósítani a külvilág felé, de ahogy terjed ez a furcsa kór, úgy lesz szép fokozatosan rajtunk is úrrá az elviselhetetlen feszültség. A Pontypool annyira magával ragadó, hogy észre sem vesszük a rádióállomás kicsiny teréből fakadó low budget bélyegét, ugyanis Bruce McDonald rendező remek érzékkel használja ki a kis zugokat. Persze ott van az alkalmanként felbukkanó zombi is, de ez alapvetően egy egyszemélyes show.
3. Számkivetett (2000)
Egy film, amely ha szigorúan vesszük a listánk rendszerezési szabályait, akkor nem feltétlenül kellene rajta szerepelnie, de Tom Hanks lenyűgöző teljesítménye mellett nem mehetünk el szó nélkül. A Számkivetett elején és végén több karaktert is láthatunk a két pontot összekötő játékidőben mégis Tom Hanks jutalomjátékára koncentrálhatunk. Ő és Wilson röplapdája az egyetlen szereplői ezeknek a részeknek, akik nagyon is a szívünkhöz nőnek (ki az aki nem sírja el magát mindahányszor, amikor meglátja, hogy Wilson elúszik a tenger végeláthatatlan világába és Hanks igyekszik őt elérni). Érdekes látni ahogy Robert Zemeckis körbejárja az elidegenedés és a társadalmi szükségletek problémakörét. Az a tipikus film, melyet nem elég egyszer látni.
A lélekgyilkoló témája ellenére a 127 óra egy gyönyörű és költői mozi. Aaron Ralston valós megpróbáltatásain alapuló filmben, a túlélése érdekében kénytelen megválni saját karjától, miután egy szerencsétlen sziklamászás során beszorul a keze. Remek képet kapunk Aaron személyiségéről a visszaemlékezéseken és hallucinációkon keresztül, miközben az óra ketyeg és a szorult helyzete lassan a koporsójává kezd átalakulni. James Franco kiváló munkát végzett főszereplőként, hiszen egy ilyen átfogó mesét az elejétől a végig sikerült egyedül végigvinnie, és nem utolsó sorban a saját karja levágásánál mi magunk is beleborzongunk abba a fájdalomba amit átélhetett Aaron, köszönhetően a rendező remek vizuális megvalósításának köszönhetően. A listánk első tíz versenyzője között a helye.
5. Locke – Nincs visszaút (2013)
Mindig is hitted, hogy Tom hardy akár egyedül is képes lenne elcipelni a hátán egy filmet? Jól gondoltad, ugyanis a Locke-ban Hardy az autójában ülve kormányozza el a filmjét a célegyenesig, miközben akad itt terhes barátnő, dühös feleség, és az építőiparban végre élete nagy napjára készülő főhős. Közben Hardy képzeletbeli beszélgetéseket folytat a hátsó ülésen lévő apjával. Egyetlen személyként csak ő jelenik meg a vásznon, a többi karakternek csak a hangját hallhatjuk a telefonon keresztül. Mindez olyan szoros mégis narratívájában gazdag történetet hoz létre, hogy valójában nem is akarunk kiszállni ebből az autóból. lenyűgöző látni, ahogy a Locke egy kicsiny autóba beleszuszakolja az egész világunkat.
6. Hold (2009)
Sam Rockwell minden idők egyik legjobb szólószerepét tette le a Holddal az asztalra. A filmet a 2001: Űrodüsszeia és a ’71-es Silent Running inspirálta. A Hold végig csakis Rockwellre és hű robot cimborájára, Al-re koncentrál. De ami igazán tragikussá teszi ezt a történetet az a nyomozása közben lassacskán kibontakozó fő kérdés: miért is van ő itt a Holdon és miért is kell minél előbb kimentenie magát innen? Sam Rockwell olyan tragédiával és árnyalatokkal ruházta fel az előadását, melytől minden egyes megtekintésekor képes valami újat és eredetit mutatnia. Ettől mozi a mozi.
7. Minden odavan (2013)
A Minden odavan nem csak egy egyszereplős film, hanem egy minimális párbeszéddel megtoldott darab is. Egy ilyen szerepet élettel és érzelmekkel megtölteni csakis egy tapasztalt vén rókának sikerülhet, így nem csoda, hogy Robert Redfordra esett a választás. Névtelen hajóskapitányként balesetet szenved a nyílt tengeren, ráadásul egy hatalmas vihar felé tart, így megkísérli a lehetetlent: épségben hazajutni. Hasonlóan a 127 órához, Redford karaktere itt is a halandóságával néz szembe. Elgondolkodtató, hogy a túlélésünk érdekében mire lennénk képesek és amikor már minden remény elvész miként törődünk bele a halálba. A Minden odavan egy remekmű, melynél jobbat nem látsz Robert Redfordtól.
+1 Gravitáció (2013)
Listánk utolsó és egyben legszörnyűbb filmje -persze a jó értelemben – az élve eltemetést követően. Sandra Bullock lehengerlő teljesítménnyel szuszakolja át a vásznon a végtelen űrben ragadással járó elképesztő félelmet. Persze a film elején itt is akad még karakter, George Clooney képében, de ez vitathatatlanul Bullock előadása, amit senki sem vehet el tőle. A lelkünk sötét mélyéig hatoló borzongás ez.
[…] […]