52 fotó az 52 éves Ethan Hawke fényképalbumából


ethan hawke szerepek1970. november 6-án született Ethan Hawke, az ő nyakára is már odalépett az élet. Ez a texasi srác hamar belecsöppent a színészetbe (noha írónak készült, később jelentek is meg könyvei) és tulajdonképpen a filmezésbe is, mert már 1985-ben debütált River Phoenix oldalán az Űrrandevú sci-fiben. A Holt költők társaságával hamar megjött az a hírnév, ami ki is tartott és amit okosan kezelt, így évtizedek alatt sem billent le a sztárság imbolygó pallójáról.
Játszott a 90-es évek egyik fontos generációs filmjében (Nyakunkon az élet), Richard Linklater rendezővel (vele még más jót is pl. Sráckor), és Julie Delpy-vel közösen megalkották az egyik legőszintébb és legszebb párkapcsolati trilógiát, a Mielőtt felkel/lemegy a Nap/éjfélt üt az óra mozikkal. Úgy lett kicsit kívülálló, hogy nagyon is bevállalt mainstream mozikat, ráadásul műfajilag is egy elég színes palettán (Sinister, a 13-as rendőrőrs, Valerian és az ezer bolygó városa, A hét mesterlövész).
A díjazók nem igazán szeretik, noha négyszer jelölték Oscarra, sosem kapta meg (A hitehagyottért még nomiálni is elfelejtették, noha az egyik legerősebb színészi teljesítménye volt az utóbbi esztendőkben), de még egy árva Golden Globe-bal sem dobták meg.
Többször kipróbálta magát rendezőként is (Chelsea Wallst, Mi a gond velem?, Blaze) nem olyan zajos sikerrel, bár most épp dokut forgat a Paul Newman&Joanne Woodward legendás házaspárról, amire a néhai szülők gyerekei kérték fel.

A Gattaca (1997) forgatásán ismerkedett meg Uma Thurmannel, össze is házasodtak, két gyermekük született, ám végül 2005-ben váltak el. Második feleségével, Ryan Hawke-kal pedig 2008 óta házasok, tőle szintén 2 lurkója született. Egyre ismertebb lányával, Mayaval már közös sorozatban is szerepelt (The Good Lord Bird).
Íróként is többször megvillantotta tehetségét, pont most jelent meg magyarul új regénye, A sötétség ragyogó sugara. Legalább ilyen tartalmas éveket kívánunk neki!

Belelapozunk fotóalbumába és pár videót is előszedtünk.

young young hawke

hawke teenethan young hawke a hawke teen 2hawke y

nyakukonWinonaRyderBenStillerRealityBites25thethan hawke young

hawke poetcsizma

delpy hawkedelpy hawke 2 delpy hawke 3

3as

Kedvcsináló a Mielőtt-trilógiához!

ethan hawke uma

hawke kidshawke umahawke szekhawke laza

hawke and the cityethan hawke city ethan rockerboyhood ethan patricia

ethanhawke crazyhawke sapkaszivarvanyhawke laza2

kabat hawekethan hawke winonahawke shakespearehawke billy idolhawke birdshawke chair

hawke cipoethan devilryan hawke gitarethan hawke gondolkodohawke and the familyhawke g

 

hawkehawke zsonglorethan hawke

Ethan Hawke egy budapesti szállodából játszott filmkvízt

ethanuethan maya hawkedeszka

ethan hawke
fotó: Heather Hazzan

Legutóbb ezekben láttuk:

Az Északi – kritika

Holdlovag (Moon Knight) – kritika

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tilda Swinton a beskatulyázhatatlan skót színésznő
Következő cikk A hét röhögései (456.)